A WEDNESDAY c. sorozat személyiségzavarai

 

Gaál Viktor
pszichológus

 

Múlt hétvégén letámadott az influenza, és 38 fokos lázzal feküdve végignéztem a Tim Burton rendezte új Addams Family sorozatot, a Wednesday-t. Szórakoztatónak szórakoztató, az atmoszféra pazar, a zene jó, főleg a modern Metallica, stb. számok nagybőgőre való átdolgozása, és még a színészek is odatették magukat. Kábé borítékolható, hogy a tizenéves generáció uralta közösségi média fel fog robbanni Wednesday-től, és országszerte fekete ruhás, dupla copfba font hajú kamaszlányok fognak rohangászni.
Azt most elmellőzöm, hogy ezt a sztorit már féltucatszor láttuk az elmúlt évtizedben. Álmos amerikai kisváros, fiatalok iskolába járnak, szörnyű sorozatgyilkosságok történnek, okkult, titokzatos társaságok bújnak meg a háttérben, a serif meg a kölykök pedig nyomozni kezdenek – Twilight, Stranger Things, Harry Potter, de a gyökerek a Twin Peaks-ig nyúlnak vissza. Ami pszichológusként jobban megmozgatott, az a kezdeti anamnézis felvétel és az ezt követő implikációk.

Gondolom már folynak a találgatások, hogy az Adams Family lánya, Wednesday borderline vagy szociopata-e, ezért gyorsan szögezzük le – nem az, hanem skizoid személyiségzavarban szenved, hiszen annak jellemzője az a) érzelmek megélésének és kifejezésének hiánya b) elzárkózás a szociális interakcióktól, helyzetekről. A szociopaták is hasonlóak, de nekik ugye durva érzelemkitöréseik vannak. A borderline nők pedig kaméleonként váltogatják az identitásukat.
Persze tovább is mehetnék, és mondhatnánk azt, hogy Wednesday skizofrén, és valójában csak képzeli az egész történetet, igazából egy elmegyógyintézetbe zárták be a szülei, amiért piranha-kat engedett az iskolai úszómedencébe. Vagyis a fura képességű gyerekek is mind különféle személyiségzavarban szenvednek, a fehér ruhás igazgatónő a Trónok Harcából pedig valójában a főorvos, így Wednesday-t sem véletlenül küldik hetente pszichológusnőhöz. A szörnyetegek is csak az ő hasadt elméjének a kivetülései, és a közeli városka lakói nem véletlenül néznek az intézetből jövő gyerekekre olyan furán.
De ha a mese valóságában maradok, és Nevermore tényleg iskola, a helyzet akkor se sokkal jobb, mert ha magkaparom a cukormázzal leöntött gótikát, Wednesday skizoid személyiségzavara (amely egyébként eléggé hiányzott mostanáig a pop-kultúrából) baljós implikációkat von maga után. Mivel nem hiszek a személyiségzavarok full genetikai háttérrel való magyarázásában, felmerül a kérdés: Vajon mi vezet odáig, hogy egy kislány megküzési módként az érzelmek teljes elfojtását válassza? Vajon miféle beteg közegben nőtt fel, hogy viszolyogjon a szociális közösségektől? Miért tagadja meg a legemberibb minőségünket, az ölelést, simogatást, szeretetet? Az Adams Family ‘szörnycsaládja’ valójában szomorú, atavisztikus allegóriája a totálisan diszfunkcionális, viktoriánus családmodellnek, amely jó eséllyel termel ki magából különféle személyiségzavarokat.
A sorozat a család elemzését elkeni azzal, hogy Morticia és Gomez hősszerelmes hevülettel epekednek egymásért, ami – újfent allegóriaként – egy olyan szülői hátteret rajzol fel, amelyben a szülők negligálják a gyereket, egoista módon csak magukkal foglalkoznak. És ahol így dúl a szerelem, ott az indulat tankönyv szerint előbb-utóbb átcsap konfliktusba, ahol aztán jó, ha vér nem folyik, de tányérok biztos repülnek. Csoda, ha Wednesday menekül a saját érzelmei elől? Egy gyerek egyetlen megküzdési módja a túlzott (traumatikus) érzelmekkel szemben a saját érzelmeinek lefagyasztása.

Árulkodó jel továbbá, ahogy az apa becézi a lányát: “kicsi skorpióm, viperám, szörnyetegem, stb.” Ha újfent lekaparom a cukormázat, ezt az apát csak irritálja a lánya létezése, alázza, ahol tudja, és csak a lány énvédelmi mechanizmusai (fantáziatevékenység, racionalizáció) torzítják dícséretté a beszólásokat. A képernyőre már csak a teljesen betorzított, szubjektív valóság kerül.

Miért gondolom, hogy kishazánkban osztatlan sikert fog aratni a sorozat, és Wednesday karakterével több ezer lány fog tudni azonosulni, sőt, szerepmodelként tekintenek majd rá? Pontosan azért, mert az ország telis-tele van ehhez hasonló diszfunkcionális családokkal, ahol az élet és az érzések elviselhetetlenek, ahol skizoid (vagy épp borderline, skizofrén, egyre megy) személyiségzavarú gyerekek termelődnek ki, mert csak az énvédelmi mechanizmusok ilyentén csúcsra járatásával élhető túl a traumatikus gyerekkor.

Az már csak a hab a tortán, hogy a Wednesday c. sorozat (és elődjei, a Twilight, Harry Potter, stb) imádata, a sorozat világában való elveszés, a karakterekkel azonosulás, önmaga is egy hárítási mechanizmus, a fantáziatevékenység, ugyebár. Addig is, amíg a sorozatban a gonosz elnyeri méltó bűntetését, és nagyon menő fekete ruhákba öltözve Lady Gaga zenéjére furán vonaglani, nem kell szembenéznünk a saját családunk diszfunkcionalitásával és saját személyiségzavarunkkal.

A Neflix meg persze örül a nézetségi számoknak, dől a lé, a második évad tuti garantált. A pszichológus sajnos viszont csak hiába ábrándozik arról, hogy a végén talán Wednesday szembenéz a saját traumáival, felszínre törnek az elfojtott indulatok, megküzdi belső démonaival, és egészséges, felnőtt nőként éli aztán az életét, ezzel mutatva majd példát a feketébe öltöző kamaszlányoknak.