Mit hoz ki belőlünk a járványhelyzet?
Egy világjárvány idején, vajon miért gondolkodik az emberiség nagy része összeesküvés elméleteken?
Miért titkolják el olyan sokan, ha elkapják a vírust?
Amikor be vagyunk zárva, milyen pszichés folyamatok törnek felszínre?

Az elmúlt időszak tapasztalatai alapján, rengeteg kapcsolat került krízishelyzetbe, legyen az párkapcsolati vagy szülő-gyermek viszony. Azok, akik pedig egyedül élik a mindennapjaikat, azoknak ez a kötelező elszigetelődés még nagyobb kihívást jelent. Az emberek elkezdtek félni a közösségi terektől, valószínűleg korábban meg sem fordult volna senkinek a fejében, hogy például mekkora kockázatot jelent elmenni vásárolni vagy beülni egy kávézóba.

Fontos, hogy megértsük, mi zajlik ilyenkor az ember agyában.

A legjobb gyakorlati példa erre a szenzoros depriváció, azaz ingermegvonásos kísérlet. Ez a kísérlet egy vagy több érzékleti inger tudatos megvonását jelenti. Ilyenkor, az agy inger hiányában marad, ezért úgymond a semmiben próbál ingereket keresni. A kísérlet közben, ahogy elérjük ezt az állapotot, olyasmiket láthatunk, ami igazából nincs is ott: villódzásokat, amorf mintázatokat a sötétben.

Az összeesküvés elméletek tömkelege pontosan ezzel magyarázható, hiszen ilyenkor is ez történik. A karanténba kényszerült emberek agya nem kap külső ingert, ezért ott próbál mintázatokat keresni, ahol valójában nincs, így próbál értelmet vinni a kialakult káoszba.

 

Ez a járvány valójában egy kollektív trauma az egész emberiség számára.

Ebből a traumából a psziché megpróbálja meggyógyítani önmagát, akár csak az emberi test, egy-egy sérülés után. Ezzel az öngyógyító folyamattal kezdődnek el az úgynevezett esemény hurok fázisai:

Egy trauma történéseivel a psziché meg kell, hogy éljen olyan folyamatokat, ami által elsőre érzelmi sokkot élünk át. Ez az állapot annyira megterhelő számára, hogy első lépésként hárítást eredményez. Ennek rengeteg féle megnyilvánulása létezik, elég csak visszagondolni arra, hogy ki, mit csinált, amikor még teljesen új és ismeretlen volt az egész vírus helyzet.

Ilyenkor a legfontosabb az lenne, hogy igenis nézzünk szembe ezekkel a helyzetekkel és oldjuk fel őket. A szembesülés valójában a mélypont ebben a folyamatban, de ha idáig eljut valaki, akkor annál már csak jobb lehet. Ezt követő lépésként igenis meg kell, hogy éljük az érzéseinket, akármennyire is nehéz. Ebben a státuszban már felszabadulnak az eddig lekötött energiák és sokkal több jut arra, hogy elérjük a következő fázist, az azonosulást. Ez a fázis, a vírus esetében arra világít rá, hogy ha elképzeljük magunkat a “vírus helyébe”, akkor lássuk, hogy nem valamiféle összeesküvés elmélet van a háttérben, hanem maga a civilizáció jutott el egy töréspontra. Ha azonosulunk, akkor lényegében szerepet cserélünk az okozóval és megpróbáljuk megérteni a másik szereplő céljait, motivációit. Ezzel elérkezünk a katarzishoz, amikor kiürülnek végre ezek az érzések, a szorongás és mindezt felváltja az, hogy megértjük, mi miért történik körülöttünk. Tudatosul, hogy ki, miért cselekszik az adott módon, látjuk a másik oldalt és visszatérünk a realitásba. Végül pedig az integrációval mindezt beépítjük az életünkbe.

Ha hajlandóak vagyunk önvizsgálatot tartani, dolgozni magunkon, akkor abból fogunk tudni fejlődni.

Akik hosszú időn keresztül menekülnek a hárításba, azok belekerülnek egy statikus állapotba, amibe beleragadnak és akár évtizedekig képesek a fantáziájukban élni, a realitás helyett. Akik viszont képesek a változásra, képesek változtatni, azok fogják a legértékesebb életet élni.

Ha megértettem, akkor mit tudok tenni?

  1. Információszerzés
    Keress tudományos fórumokat, ne csak a médiából gyűjts fél információkat. Fontos, hogy tisztában legyél a körülötted zajló dolgokkal és lásd meg, hogy te mit tudsz ehhez hozzátenni.
  2. Mozogj minél többet!
    Evolúciós szükségletünk a mozgás, pontosan ezért is olyan megterhelő, hogy be vagyunk zárva és nem mehetünk sehova. Törekedj arra, hogy ha ez a mozgás csak annyi, hogy naponta többször elmész a kutyát sétáltatni, vagy kimész a kertbe fát vágni, akkor már tettél magadért.
  3. Használjuk ki a technológiát!
    Jusson eszedbe, hogy a mai modern világban már nem csak a személyes találkozások során lehet szociális ingereket kapni. Bátran kapcsolódj a családoddal, barátaiddal online és használd ki ezeket a technológiákat.
  4. Alakítsd ki a számodra legmegfelelőbb környezetet!
    Tegyél meg mindent annak érdekében, hogy az a hely, ahol a napjaidat tölteni kell, az legyen számodra a legkényelmesebb, legkellemesebb.

Három fontos eszköz, ami segíthet:

  1. Konstruktív belső narratíva
    Figyelj tudatosan arra, hogy a belső narratíváid ne legyenek folyton negatívak. Fókuszálj arra, hogy pozitív hozzáállással kezeld a felmerülő helyzeteket. Próbáld úgy megközelíteni a dolgokat, hogy azok ne problémaként jelenjenek meg, hanem megoldandó helyzetekként.
  2. Érzelmi központú kommunikáció
    Ne támadj, ne minősítsd a másik felet, hanem mondd el neki, hogy az amit ő most tesz, az milyen hatással van rád és annak mi lesz a következménye.
  3. Stabil jövőkép, biztos célok
    Legyen egy konstruktív jövőképed, amiben már megküzdöttünk a jelenlegi helyzettel és már rendben, biztonságban éled az életed tovább. Hozz létre célokat, amiben már benne van, hogy minőségi időt töltesz azokkal, akiket szeretsz. Gondolkozz el azon, hogy milyen számodra az ideális jövőkép!

A legfontosabb, amire rá kell döbbennünk egy ilyen szélsőséges helyzet hatására, hogy mennyire fontosak az emberi kapcsolatok. A személyiség csak az interakciókban létezik, ha nincsenek interakciók, ha nincsen kivel kapcsolatba lépni, akkor nincs személyiség sem. Csak akkor tudok megnyilvánulni, ha van kivel. Erre létezik egy afrikai közmondás: “Ubuntu” azaz, “Én azért létezem, mert mi létezünk.”

 

Tehát, ahelyett, hogy belepörgünk a hárítási mechanizmusainkba és mindenáron a felelősöket keressük azokért a dolgokért, amik velünk történtek, inkább kapcsolódjunk azokkal, akikkel a legmélyebb a kapcsolatunk.

Videó KMO Művelődési Központtal együttműködésben készült előadásról